Interjú Balogh Petrával 

... nem csak egyszerű balettóra ...

Írta: ZeDKA / 2021. március 9.

Mikor találkoztál először a kézilabdával?

Nyolcéves voltam, amikor először találkoztam a kézilabda sportággal, egy akkori testnevelő tanárom révén kezdtem szivacskézilabdázni. Szerelem volt első látásra – nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen csak imádtam, és imádom ma is. Tetszett, hogy csapatsport, hogy küzdeni kell, hogy nem csak egyszerű „balettóra”, hanem tudni kell erősnek és alázatosnak lenni.

 

Mikor derült ki számodra, hogy tehetséges vagy?

Hobbinak indult, édesanyámék pedig úgy voltak vele, ha boldoggá tesz és tetszik, akkor csináljam. Már szivacskézilabdában is tornákat nyertünk, majd ahogy kezdtem felnőni, 15-16 éves koromban lehetőségem nyílt arra, a régebbi csapatom, a Kisvárda Master Good felnőtt női kézilabdacsapatával edzhessek és készülhessek. Ekkor már éreztem, és a családom számára is egyre világosabbá vált, hogy ez több, mint egy átlagos hobbiEzután jött az újabb lehetőség, amikor meghívást kaptam a korosztályos válogatott összetartásaira. Nagyon boldog voltam. Itt tudatosult bennem, hogy nekem ez lesz az a munka, amiből majd meg szeretnék élni. Tudtam, hogy azzal fogok pénzt keresni, amit nagyon szeretek is csinálni.

Mikor és hogy kerültél a Dunakanyar Kézilabda Akadémiához?

2018 augusztusában kerültem a Dunakanyar Kézilabda Akadémiához, kicsit szokatlan módon. Mivel Kisvárdán születtem, ott kezdtem el a kézilabdát. 16 éves koromban úgy döntöttem, hogy fejlődni szeretnék, ezért mindenféleképpen a „központba” szerettem volna jönni, ami sikerült is. Az MTK csapatát néztem ki, és amikor az akkori edző felkérést kapott a Dunakanyar Kézilabda Akadémiától, én is idekerültem három játékostársammal együtt. Természetesen ekkor már Németh András is ismert a Vác–Kisvárda mérkőzésekről. Tehát jókor voltam jó helyen. És jó döntést is hoztam, amikor csatlakoztam az Akadémiához, ahol rengeteg figyelmet, törődést és szeretetet kaptam.

Miért választottad a Dunakanyar Kézilabda Akadémiát?

Azért választottam a DKA-t, mert meggyőzött a szakmai színvonala, és hatalmas lehetőségként éltem meg, hogy Németh András kezei között válhatok sikeresséEmellett biztonságosnak tűnt az anyagi háttere is, ami nem utolsó szempont egy egyesületnél. Lenyűgöző az Akadémia felszereltsége: itt minden adott, amire egy sportolónak szüksége van. A csarnokhoz csak le kell sétálni a szobánkból és átmenni a folyosón. Van konditerem, jól felszerelve gépekkel, biciklikkel és futópadokkal, valamint egy wellness részleg is, amit a vírushelyzet miatt most sajnos nem tudunk kihasználni.

 

Milyen eredményeidre vagy igazán büszke?

Büszke vagyok arra, hogy a korosztályos válogatott bő keretébe tartozhatok, azt azonban nagyon sajnálom, hogy a vírushelyzet miatt tovább nem juthattam. Kitartóan dolgozom azon is, hogy minél hamarabb megmutathassam magam a magyar színekben is. Mikor 2018-ban idekerültem Vácra, a Dunakanyar Kézilabda Akadémia célja az ifjúsági korosztály élmezőnyben tartása mellett az volt, hogy a megyei bajnokság élén végezzünk, majd felkerüljünk az NBII-be. Ez kemény munka árán sikerült is, sőt az egyik meccsen a mérkőzés legjobb játékosának választottak. A vírushelyzet ellenére mindkét csapatunk, az ifjúsági és az NBII-es korosztály is kimagasló teljesítményt nyújt. Mindezek mellett büszke vagyok magamra a tanulmányi átlagom miatt, hiszen a magas színtű edzés mellett az iskolában is jól teljesítek, közeledve az érettségihez. Nagyon örülök, hogy a saját csapatom edzései mellett lehetőségem nyílt a váci felnőtt női kézilabdacsapattal edzeni és készülni. Nemrég megtörtént, amiről korábban álmodni sem mertem volna: aláírtam életem első szerződését egy NBI-es csapatnál, a Váci Női Kézilabda Sportegyesületnél.

Hogy élted meg, hogy ennyi idősen egy NBI-es csapat ajánlott lehetőséget? Milyen céljaid vannak?

Már akkor is a váci felnőtt női kézilabdacsapat volt a célom, amikor 16 évesen a Dunakanyar Kézilabda Akadémiához kerültem. Úgy érzem, ez hatalmas lehetőség. Voltak hullámvölgyeim, de melyik profi sportolónak nincsenek? Nagyon izgultam, amikor Kirsner Erikával és Németh Andrással leülhettem konzultálni, majd aláírtam az NBI-es szerződést. Semmi sem lehetetlen, csupán akarat, alázat és kitartás kell hozzá. Boldog voltam, hiszen végre azt éreztem, hogy a munkám kifizetődik, hogy volt értelme ennyi erőt és időt belefektetni. Gyermekkorom óta célom, hogy a válogatott színeiben pályára lépjek, amihez közel járok, de még sok munka vár rám. Szeretnék a Vác csapatában továbbfejlődni, és később a csapat oszlopos tagja lenni. Mindezek mellett a tanulást sem hanyagolhatom el, hiszen közeledik az érettségi vizsgám. Edzői szakra jelentkeztem a Testnevelési Egyetemre, mert az is a célom, hogy sikeres edzői vizsgát tegyek, ezzel is kimutatva a kézilabda iránti szeretetemet – a pályán kívül is.